Papa Francesco a Santa maria Maggiore al indomani del rientro del viaggio

 

Ferenc pápa hétfőn délben visszaérkezett Rómába Panamából

A columbiai Avianca légitársaság Boeing 787-es repülőgépe, fedélzetén Ferenc pápával január 28-án hétfőn 11 óra után pár perccel leszállt Róma Ciampino repülőterén. Hazatérésével véget ért 26. nemzetközi apostoli útja, mellyel részt vett a 34. Ifjúsági Világtalálkozón Panamában.
 

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

A Panamavárosban felszállt repülőgép a 9500 kilométeres távolságot 11 óra alatt tette meg. A repülőgépen Ferenc pápával együtt utazott újságírók népes csoportja, akik az utazás alatt kérdéseket tettek fel a Szentatyának. Ferenc pápa a beszélgetés során többek között az abortusz, a cölibátus, a migráció, a visszaélések kérdését érintette és aggodalommal szólt a válságövezetekről, köztük Venezueláról is.

 

Virágcsokor a Szűzanyának

Ciampino repülőteréről Ferenc pápa – útban a Vatikán felé – útba ejtette a Santa Maria Maggiore bazilikát, ahol a Salus Populi Romani kegykép előtt köszönetet mondott a Szűzanyának az apostoli látogatás sikeréért és hálaképpen virágcsokrot helyezett az oltárra.

 

Búcsúztatási szertartás Panama Tocumen repülőterén

A columbiai Avianca légitársaság repülőgépe vasárnap éjfél után fél órával szállt fel Panamaváros Tocumen repülőteréről. A hivatalos búcsúztatásra megjelent Juan Carlos Varela Rodriguez panamai elnök a feleségével együtt, akik indulás előtt a repülőtéri várószalonban pár perces magánbeszélgetést folytattak Ferenc pápával.

 

Forrás: Vatikáni Rádió

Kérjük, hogy regisztrálj vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.

Naptár

február 2019
V H K SZ CS P SZ
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 1 2

Belépés



Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Így megkaphatja heti hirdetésünket, és a Búzakereszt havilap digitális változatát.
Köszönjük, hogy feliratkozott!

Képeink közül...

Adó 1+1 %

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma:

0011

 

A Szent Kereszt Alapítvány adószáma:

18401217-1-05

Számlaszáma:
10700086-47993301-51100005

 

Az Egyházközség számlaszáma:
10700086-47992609-51100005

Ki olvas minket?

Oldalainkat 23 vendég böngészi

Rádiók műsorai

Tripadvisor

Vendégkönyv

Ide írja le bejegyzését!