„Lehetnek álmaim” címmel a Miskolci Egyházmegye Cigánymissziós és Koordinációs Irodája arra vállalkozott, hogy bemutassa azt a cigánymissziós munkát, amit az Egyházmegye intézményeiben folytat.

Cigányszakkoli logó

A filmben megszólal többek között Orosz Atanáz püspök atya, aki a magvető reménységével tekint az egyházmegyei kezdeményezések elé. A film bemutatja, hogy hogyan zajlik a tehetséggondozás, hátránykompenzálás, játékos és barátságos környezetben. Az út nem rövid, hiszen az óvodától az általános és középiskolás intézményeinken keresztül az egyetemi roma szakkollégiumig vezethet. Szeretnénk elérni, hogy tehetség ne vesszen el, és diákjaink kézből-kézbe kerüljenek az intézményi háló szoros összefogásának köszönhetően.

Bízunk benne, hogy az Északi Régióban is lehetnek szép álmai a gyermekeknek. Reméljük, hogy ezeknek az álmoknak az elősegítői egyházmegyénk munkatársai, pedagógusok, nevelők és a főtisztelendő atyák.

A Görögkatolikus Médiaközpont filmje ITT tekinthető meg.

Kérjük, hogy regisztrálj vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.

Belépés



Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Így megkaphatja heti hirdetésünket, és a Búzakereszt havilap digitális változatát.
Köszönjük, hogy feliratkozott!

Képeink közül...

Naptár

július 2018
V H K SZ CS P SZ
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Adó 1+1 %

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma:

0011

 

A Szent Kereszt Alapítvány adószáma:

18401217-1-05

Számlaszáma:
10700086-47993301-51100005

 

Az Egyházközség számlaszáma:
10700086-47992609-511000005

Búza téri szaknévsor

Hamarosan...

Ki olvas minket?

Oldalainkat 52 vendég böngészi

Tripadvisor

Vendégkönyv

Ide írja le bejegyzését!