Jó együtt! Gondolatok házaspároknak és családoknak – Megjelent Ferenc pápa Jó együtt! című kötete


  1

Kiadónk gondozásában, az Új Ember Kiadványok sorozat legújabb kötetében Ferenc pápa megnyilatkozásaiból közlünk válogatást. Flaminia Enea a Szentatya azon gondolatait gyűjtötte össze a család éve alkalmából, melyek valamiképp érintik a házasság és a család témáját. Marton Zsolt váci megyéspüspöknek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferensének kötethez írt ajánlását közöljük.

A Jó együtt! című kötet szervesen illeszkedik a Szentatya eddig megjelent műveinek stílusához. Talán mindnyájan találkoztunk már úgynevezett szöveggyűjteménnyel, különösen középiskolás, esetleg egyetemista korunkban. Ez a tankönyvet vagy hivatalos jegyzetet kiegészítő segédanyag. Ha a család évében az Amoris laetitia és a Patris corde kezdetű apostoli buzdításokat családi „tankönyveknek” tekintjük, akkor ezekhez kapcsolódó kiegészítés a Jó együtt! című rövid, frappáns, fényképekkel illusztrált írásgyűjtemény. Ennek a „szöveggyűjteménynek” – amely a pápa különböző alkalmakkor és helyeken elmondott megnyilatkozásait rendezi egybe – lényeges tulajdonsága, hogy a fent említett természetes stílusa ellenére komoly, olykor súlyos témákat érint. Azonban ezeket nem drámai módon adja elő, hanem úgy, mint egy jó színműíró, aki tudja, hogy a kibontakozó és időnként drámai tetőpontra jutó eseményeknek pozitív kimenetele lesz.

A Szentatya a családdal kapcsolatos szinte minden fontos témát megemlít. Először a fiatalokat szólítja meg, radikális őszinteséggel:

Kedves fiatalok, ne engedjétek, hogy ifjúságotokat arra használják fel, hogy a felszínes életet népszerűsítsék, mely összekeveri a szépséget a külsőségekkel!

Nem tagadja a családot ért válságot sem: „A család – mint minden közösség és társadalmi kapcsolat – mély kulturális válságon megy keresztül.” Ugyanakkor leszögezi: „…a család a társadalom alapvető sejtje, az a hely, ahol megtanulunk együtt élni a különbözőségben, másokhoz tartozni, és ahol a szülők átadják a hitet gyermekeiknek.” Azt is megállapítja, hogy a család nem pusztán a családtagok összessége, hanem személyek közössége: „A család az a hely, ahol megtanulunk szeretni… A család a világ és a történelem motorja.”

Rámutat a házasság igazi valóságára: „Valóban csodálatos terv rejtőzik a házasság szentségében! És ez emberi állapotunk egyszerűségében és törékenységében valósul meg.” Továbbá:

A házasság nélkülözhetetlen hozzájárulása a társadalomhoz, azonban túlmutat az érzelmeknek és a házaspár esetleges szükségleteinek szintjén.”

Ferenc pápa fontosnak tartja a családot, mint az imádság színterét: „Őszinte közösséget akkor lehet megtapasztalni a családban, ha az az imádság otthona…” Meghitten szép hasonlóságot von az apa–fiú és Isten–istengyermek kapcsolat között: „Tanuljunk meg úgy beszélni Istennel, mint fiú az apjával…” Az anyák szerepének fontosságáról igen bensőségesen ír: „Az édesanyák és a nők feladata az, hogy tanúságot tegyenek gyermekeik és unokáik előtt arról, hogy Jézus él, hogy ő az élő, a feltámadott.”

A könyvben határozott felkiáltásként jelenik meg a pápa egyik fontos és kedvelt témája is: a nagyszülők és az ő szeretetük és tiszteletük nélkülözhetetlensége: „Az a társadalom – erre jól figyeljetek! –, amely nem becsüli meg a nagyszülőket, az jövő nélküli társadalom.” Természtesen Ferenc pápa karizmája – az elesettek felkarolása és a velük való törődés – is helyet kap a kötetben:

Az otthon és a család a beteg első számú gondozója: szeretik, támogatják, bátorítják és gondját viselik.”

Ferenc pápa gondolkodására általában jellemző a pozitív látásmód: mindig a megoldást keresi. Számára a nehéz helyzetek nem ijedtséget okoznak, hanem kihívást jelentenek. Ha pedig valamire nem tud azonnal válaszolni, már-már gyermeki naivságot tükröző őszinteséggel kimondja: nem tudom. Ezt azért teszi, mert tudja: a végleges válaszok mindig Istennél vannak.

Jó együtt! – ez a címe a mostani könyvecskének, amelyben különösen hangsúlyos az együtt szó. Megfigyelhetjük, hogy a Szentatya egyik kedvenc kifejezéséről van szó. A közelmúltban megjelent egyik könyvének címe is ezt mutatja: Álmodjunk együtt! „Nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek!” (Zsolt 133,1) Azzal a szeretettel és a Szentatya iránti nagyrabecsüléssel ajánlom ezt a könyvet a kedves Olvasónak, amilyen féltő szeretettel írta maga a pápa, a pandémia időszakában, minden jó szándékú embernek, és ha tehetjük, olvassuk együtt a családban, mert jó együtt!

A Ferenc pápa: Jó együtt! Gondolatok házaspároknak és családoknak című kötet megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9–17 óráig; szerda 10–18 óráig) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

 

Forrás: Magyar Kurír

Kérjük, hogy regisztrálj vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.

Naptár

szeptember 2021
V H K SZ CS P SZ
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Belépés



Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Így megkaphatja heti hirdetésünket.
Köszönjük, hogy feliratkozott!

Képeink közül...

Invalid RSS link or you're not allowed to read this Picasa gallery or album.

Adó 1+1 %

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma:

0011

 

A Szent Kereszt Alapítvány adószáma:

18401217-1-05

Számlaszáma:
10700086-47993301-51100005

 

Az Egyházközség adószáma:

19911386-1-05

Az Egyházközség számlaszáma:
10700086-47992609-51100005

Ki olvas minket?

Oldalainkat 35 vendég böngészi

Tripadvisor

Vendégkönyv

Ide írja le bejegyzését!